Bandiera

Attilio és Emilio. velencei előkelő családból származó két testvér, kik sorsuk és Nápoly ellen intézett csinyük által lettek hiresekké.
Atyjuk B. Ferenc. (megh. 1847) Ausztria buzgó hive és ellenadmirál, császári szolgálatban. Az 1831. mozgalmak után az anconai menekültek elfogása által honfitársainál nem éppen irigylésre méltó hirnévre tett szert. Két fia azonban, kik tengerészhadnagyok voltak osztrák szolgálatban, atyjukétól eltérő politikai elveket vallottak. Attilio (szül. 1817) és Emilio (szül. 1819), a szabad és egységes olasz köztársaságért rajongtak. 1842. levelezésbe léptek Mazzinival és 1843. elérkezettnek vélték az időt fölforgatási eszméik megvalósítására. Minthogy magaviseletök időközben magára vonta a rendőrség figyelmét, 1844. Márc. Korfuba menekültek. Szökésük nyugtalanságot: okozott ugy a milanói, mint a bécsi udvarnál: attól tartottak, hogy példájuk követőkre fog találni. Kalabriából érkezett tudósítások folytán féltek az egész tartomány föllázadásától. Ily körülmények közt 1844 jun. 16. 20 társuk kiséretében kikötöttek Kalabriában a Nieto folyó torkolatánál, azon reményben, hogy a nép már puszta megjelenésükre is fegyverhez fog nyulni. A nápolyi kormány már várta őket: társaik egyike, bizonyos Bocceheciampe, elárulta őket. San Giovanni in fiore nevü falunál túlnyomó katonai erő által megtámadtatván majdnem valamennyien elfogattak. B. Attilio s Emilio és 7 társuk 1844 jul. 25. Cosenzában nyilvánosan kivégeztettek; többi társaik egy év mulva kegyelmet nyertek. L. Ricciardi: Storia dei fratelli B. e consorti. (Firenze 1863.)
2. B. Ferenc báró, osztrák ellentengernagy, szül. Velencében 1785 máj. 24. Mint temgerészhadapród 1801. lépett az osztrák tengerészetbe, honnan azonban már egy év mulva a francia hadtengerészet szolgálatába állott. 1806. a párisi béke után mint sorhajóhadnagy ismét visszavétetett és mint ilyen 1817. Leopoldina osztrák hercegnőt kisérte Braziliába. Buzgó és hű szolgálataiért vm. (harcolt a görög kalózok ellen vivott összeütközésekben is) 1830. a marokkóiak elleni harcokban tanusitott magaviseletéért fokonkint előléptettetvén, a vaskoronarend és a Lipótrend tulajdonosa lett és 1839. mint ellentengernagy az osztrák középtengeri flottát vezényelte, mely az angol flottával 1840. őszén egyesülvén, Beirutot bombázta és a St.-Jean d'Arc-i szerencsés ütközetet vivta. A sziriai háboru után az I. oszt. vaskorona-rendjellel, az angol, orosz, török, görög és porosz fejedelmek által pedig más rendjelekkel tüntettetett ki. Fiai, Attilio és Emilio sorhajóhadnagyok által kompromittáltatván, kik az egységes olasz köztársaságért rajongtak és atyjukétól eltérő politikai elveket vallottak, állásától felmentetett és nyugalomba helyeztetett. Miután fiai 1844. a nápolyi kormány hatalmába kerültek és mint lázadók és lázítók Cosenzában kivégeztettek, atyjuk kedélybeteggé lőn s mint ilyen halt meg Carponade birtokán, Velence mellett, 68 éves korában 1847.

Forrás: A Pallas nagy lexikona