Cavalli

1. Ferenc, olasz zeneköltő (valódi neve Calletti-Bruni Péter Ferenc volt), szül. Cremában 1599 v. 1600., megh. Velencében 1676 jan. 14. C. Federigo velencei nemes vette magához a tehetséges fiut, ki olasz szokás szerint 1640. felvette pártfogója nevét; ekkorra a blárk-templom énekeséböl már orgonás vált, méltó utóda Monteverdének, akinek nyomán az ének zártabb dallamát is, a recitálást is, jellemző, némileg önálló orgonaszólammal iparkodott kisérni ugy egyházi zeneműveiben, mint 45 operájában. Hirnevét jellemzi, hogy XIV. Lajos esküvőjére (1660), Mazarin biboros meghivására ő zenésítette meg Párisban a Xerxés (olasz helyesirással Serse) c. ünnepi dalművet. Erős ritmusérzéke s érzéseinek melege a merő történelmi értéken felül helyezik műveit.
2. C. János, olasz tábornok, a hátultöltő vontcsövü ágyú feltalálója, szül. Torinóban 1809 julius 28., megh. u. o. 1879 dec. 23. A piemonti tüzérség volt az első mely uj szerkezetü ágyúját használta (Gaéta ostrománál 1860-61). C. 1865. a katonai akadémia parancsnoka lett, 1879. nyugalomba lépett. Mint tudós is érdemeket szerzett s munkái a torinói akadémia kiadványaiban jelentek meg, melyeket franciára is lefordítottak. Ilyenek: Mémoire sur les équipages de ponts militaires (Páris 1843); Mémoires sur les canons se chargeant par la culasse et sur les canons rayées (u. o. 1849); Mémoires sur divers perfectionnements militaires (u. o. 1856); Aperçu sur les canons rayés se chargeant par la bouche et par la culotte et sur les perfectionnements á apporter á l'art de la guerre en 1861 (Torino 1862); Mémoire sur la théorie de la résistance statique et dynamique des solides (Páris 1863); Mémoire sur les éclatements remarquables des canons en Belgique de 1857 á 1858 et ailleurs á cause des poudres brisantes (Torino 1868).

Forrás: A Pallas nagy lexikona